HalászbástyaHalászbástya Budai Várnegyedben található, fedett sétány és lépcsőrendszer, a Mátyás-templommal együtt az egyik legnépszerűbb turisztikai látványosság a városban.  Aki romantikus, szép helyszínt szeretne, az itt biztosan megtalálja a számítását. Azért, hogy elkerüljük a turisták tömegét és a fényeink is a legjobbak legyenek, ide hajnalban érdemes érkezni. Megéri korán kelni, kevés szebb van a napfelkeltés képeknél.
A hely népszerűsége nekünk azt is jelenti, hogy nem lesz egyszerű olyan képet készítenünk, amibe nem kerül bele a háttérbe pár nézelődő. A korai időpont ebben is segít, napfelkeltekor leginkább más fotózkodó párokkal találkozunk, ez pedig nem szokott problémát okozni.

Az 1895 és 1902 között épült hét tornyos védőbástya, építészetileg egyedülálló stílusát az art nouveau és a neogótikus stílusok keveredése adja, ami az egész Budai Várnegyedben visszaköszön.
A környékén rengeteg más nevezetesség is található. A Szentháromság téren álló Mátyás-templom, amelyet egyedülállóan gazdag díszítései, kőfaragásai és freskói miatt gyakran neveznek Európa legszebb templomának. A templom környezete is festői, és tökéletes helyszínt kínál a fotózáshoz. Könnyen elérhető távolságon belül van itt minden, ami jól használható; lépcsők, boltívek, zöld terület és csodalatos panoráma.

Fizetni csak a felső kilátószint használatáért kell, de enélkül is gazdag képsorozat állítható össze. Aki viszont kilátós képet is szeretne, 1200 Ft-os felnőtt belépővel számoljon. A 2023 márciusától aktuális belépőjegy ár, fizetés időszak, és hogy kiknek nem kell fizetni, itt a linken, a Budavári Önkormányzat oldalán megnézhető.

A közeli Clark Ádám tér és a Széll Kálmán tér mindössze pár perces sétára van. Autóval körültekintően tervezzünk, a parkolás fizetős és elég drága, nem is lehet bárhova behajtani. A Hunyadi János úton a Szabó Ilonka utcai kereszteződésig mehetünk fel, így a Schulek Frigyes lépcsőhöz jutunk, és hajnalban még parkolóhelyet is fogunk találni. Ha napfelkeltés helyett naplementés fényeket szeretnél, sok turistára, nagy forgalomra számíts, és parkolót is nehezen találsz majd, de megoldható, viszont az időbe ezeket bele kell tervezni. A budavarikapu.hu oldalon megtalálható az aktuális parkolási térkép, árak, információk.

Előnyök:

  • Jól megközelíthető.
  • Nagyon sok lehetőséget kínál
  • Csodálatos panoráma
  • Vannak fedett helyek, ahová szükség esetén behúzódhatunk.
  • Ingyenes (kivéve a kilátórészt)
  • Nem kell engedély
  • Nem probléma az állványhasználat

Nehézségek:

  • Nehézkes, drága parkolás
  • Sok turista
  • Mivel autóval nem lehet közel állni, érdemes a cipelni valót átgondolni.

 

Ötletek: A templomot is érdemes körülsétálni, a kapuk is jó lehetőségek. Ne maradjanak ki a fentről lefelé készített képek, az szinte mindenkinek jól áll, és itt van rá lehetőség bőven. A templom mellett egy parkos rész is van, pár kép a zöldben is készülhet, a hotel ablakait pedig szép tükröződős képekhez használhatod fel.

 

 

Hajnali fényekben fürdik a Halászbástya